Origami - a papírhajtogatás művészete


Mi is az az origami?
Japán nyelven az 'Origami' egyszerűen papírhajtogatást jelent. Az origami eredetére egyértelmű bizonyíték nincs, egyes feltételezések szerint Kínából vagy Koreából került át Japánba. Az első feljegyzések az 1600-as évek végéről származnak. Régen a papír értéket képviselt, ezért különleges, ünnepi szertartásokhoz készítettek hajtogatásokat. Ebből adódóan a hajtogatások
kötöttek, merevek voltak. Később, ahogy a családokban a generációk egymásnak átadták a tudásukat, a hajtogatások egyszerűsödtek, kialakultak bizonyos hajtogatás alaptípusok.
A hagyományos origami négyzetes papírból készül és ebből hajtogatják a mintákat. A modern origami mintákat háromszög, ötszög, téglalap, vagy egyéb formájú papírokból is készítik, esetleg ollóval bevágják, vagy a részeket összeragasztják. A legújabb ötletekben igazi térbeli alakzatokat hoznak létre, általában sok hajtogatott részegység összeillesztésével. Ilyen origamikkal foglalkozó könyvek adatait is megtalálhatod a Játékház kiadvány gyűjteményében.
Míg régebben a japán gyerekek, elsősorban a kislányok időtöltése volt a hajtogatás, addig manapság felnőttek és gyerekek világszerte egyaránt élvezik ezt a kreatív, térlátást és kézügyességet egyaránt rendkívüli módon fejlesztő játékot.
Teatasak hajtogatások
Az utóbbi években egyre több féle, külön-külön csomagolt filteres teát fedezünk fel a boltokban. Az aromás, gyümölcsillatú tea-filterek papírtasakját szép, színes képecske díszíti, sajnáljuk összegyűrni, eldobni, - hátha jó lesz még valamire ... Ha összegyűjtünk néhány egyforma mintájú tasakot, nagyon szép, változatos, kaleidoszkóp-mintájú képeslap-dekorációt hajtogathatunk belőlük.
A teatasak -hajtogatás az origami napjainkban született ága. Lényege, hogy az egyforma képecskéket néhány egyszerű lépéssel olyan elemmé hajtogassuk, amelyes a szöveges rész kevéssé, a gyümölcs- vagy virágforma jobban látszik. Ezeket az elemeket egymás mellé felragasztva csillag-, virág-, gyűrű-, ablak-, pescét-formákat kapunk, a papír mintája szimmetrikusan jelentkezik. Egy-egy elem nagyon egyszerű, hiszen a kis méret nem nagyon enged meg bonyolultabb hajtogatás-sort. Az üres tasakokból így, kis fáradsággal, odafigyeléssel nagyon szép és egyéni képeslap-dekorációkat készíthetünk.
Teatasak híján elkészíthetőek a hajtogatások használt díszcsomagoló-papírból is,
ebben az esetben sokat segít egy kartonlapba vágott, megfelelő méretű "ablak", melyet a csomagolópapírra helyezve körberajzolhatjuk az azonos mintájú, négyzet, vagy téglalap alakú darabkákat.
A Magyar Origami Kör magazinjai rendszeresen közölnek új teatasak-hajtogatás ötleteket, ezeket gyakran gyerekek küldik be.
Hajtogatási tippek
Origamik a Játékházban
Sokféle rovatban találhatsz origamis ismereteket, de ha csak az origami érdekel, akkor érdemes átmenned az origami társ-oldalunkra.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges